Utazónapló

Félelem és reszketés Londonban

2015. november 16. - pocokman

Öcsémmel elhatároztuk, hogy november 13-án ellátogatunk Londonba. Neki ott volt némi személyes elintéznivalója, én meg úgy döntöttem, hogy egy darabig elkísérem, aztán egyedül bevetem magam a betondzsungelbe, mert nem akartam őt zavarni. Szóval volt alkalmam egyedül sétálgatni London utcáin, anélkül, hogy bárkihez is kellett volna alkalmazkodnom.

Pénteken délután indult a gépünk Budapestről, este meg is érkeztünk a stanstedi repülőtérre. Leszálláskor éreztük, hogy eléggé dobálja a gépet a szél, úgyhogy elkezdtük szorosra húzni magunkon a kabátot. Rohanás a transzferig, itt elváltak útjaink, mivel én London szívébe igyekeztem, öcsém pedig egy másik városba ment tovább. Előző nap megvettem a transzfer jegyemet, úgy döntöttem, hogy bevonatozok a Victoria állomásra, majd onnan megyek a szállásra. Mutogattam a jegyemet a reptéri útbaigazító emberkéknek, akik rámutattak az egyik sínre, hogy na majd ott szálljak fel. A bökkenő csak az volt, hogy a kijelző szerint az a Liverpool Streetre visz. Hát mindegy, gondoltam a Victoria az biztos útba esik, felszálltam. Mivel este volt, ezért jobb híján azzal szórakoztattam magam, hogy a tabletemen figyeltem a térképet, hogy merre megyünk éppen (GPS), és rájöttem, hogy nem, ez a vonat marhára nem megy a Victoriára. Öcsém telefonon közölte, hogy hát jó, csak meg ne büntessen a kalauz amiért rossz vonatra szálltam. Kalauz nem jött, úgyhogy ebből nem volt baj, leszálltam az állomáson. Itt átmentem egy kapun, amihez a vonatjegyem is kellett, de itt sem szóltak semmit, hogy fiacskám, te aztán nagyon eltévedtél, simán tovább engedtek. Hát jó, akkor metrózás a Victora-ig, onnan le a Stockwell-re, majd innen mentem a Tooting Broadway-re, aminek a közelében volt a szállásom. Ez amúgy olyan egy órás utazás volt, eléggé London széle felé lehettem. A Tooting Broadway és környéke részben európai, részben indiai rész volt, rengeteg sri-lankaival. Hangulatos kis környék volt, amolyan kisvárosias beütéssel. Innen még kb negyed óra alatt eltaláltam a szállásomhoz, ami egy kis családi ház volt. Mivel spórolni akartam, ezért egy magyar családot választottam, akiknek van londoni viszonylatokhoz képest baromira olcsó kiadó szobájuk magyarok számára. Sőt, minden évben megszállok szegeden két éjszakára, ott is kb ennyit szoktam fizetni, de ehhez képest ez a londoni szállás messze kényelmesebb és színvonalasabb volt. Kaptam wifi-jelszót, nézhettem volna magyar tv-t is, de közöltem, hogy otthon se nézek, úgyhogy ezt a részt ugorjuk is. Úgy döntöttem, hogy korán van még, úgyhogy még elmentem sétálni pár órát az éjszakába, hogy lássam, milyen is a környék. Út közben kajáltam egyet az egyik indiai boltban, ahol a blokkra külön rányomtatták, hogy "user: christian" :D

Éjszaka egy Angliában elő barátom felhívta a figyelmemet, hogy mi történik Párizsban. Hajnali 1-ig a híreket olvastam, hogy kb képben legyek, majd értesítettem öcsémet is. Tartottam tőle, hogy ha Franciaországban ennyire durva volt a helyzet, akkor lehet, hogy Londonban is készül valami. Eleve nem akartam bemenni látványosságokhoz, mert az időm rövid volt, na meg nem akartam sokat költeni, de ekkor úgy döntöttem, hogy minimalizálom az egy épületen belül eltöltött időt.

Másnap reggel nyolckor elindultam a Victoria állomásra, hogy onnan megkezdjem a városnéző sétámat. Itt azért megnézegettem a kijelzőket, de fura módon sehol nem írták, hogy innen megy vonat a Stanstedre, ami ezért volt nyugtalanító, mert a nálam lévő jegy szerint meg megy. Gondoltam erre a problémára később még visszatérek, úgyhogy elindultam a városba. Innen legyalogoltam a Temze partjára, majd követtem a folyót a folyási irányba, mivel tudtam, hogy így megtalálom a főbb látnivalókat. A tabletemet egyébként arra szoktam használni, hogy el ne tévedjek, de itt takarékoskodnom kellett a használatával, ugyanis éjszaka elszállt a vacak hálózati konverterem, ezért csak kb 20%-ra volt töltve. Szóval először belefutottam az angol parlament épületébe, majd a túloldalán ott volt a Big Ben. Itt átmentem a hídon, ahol épp jött szembe egy tank, akkor még nem sejtettem, hogy fogok én még ilyent látni a városban. A hídon egyébként azért mentem át, hogy a parlamentet és a Big Bent messzebbről is megnézhessem magamnak. De ha már ott voltam, akkor mentem tovább a London Eye felé (tudjátok, hatalmas óriáskerék a Temze partján). Dél volt, úgyhogy betértem egy kis fish & chips-et enni. Ja igen, az eső természetesen esett, meg a szél is fújt, csak hogy örüljek. Mivel épp egy étteremben voltam, gyorsan megnéztem, hogy a Tower Bridge merre van. Láttam, hogy ugyanúgy folytatnom kell a sétámat, szóval bandukoltam tovább a folyó mentén. Út közben belefutottam a Golden Hind II-be, ami Francis Drake hajójának másolata. És aki ismer, az tudja, hogy mennyire imádom a vitorlás hajókat, főleg ezt :)

Még kb egy óra séta után végre elértem a Tower Bridge-t, azon átsétáltam, majd kívülről megnéztem a Tower of London épületét is. Innen mentem visszafele a part mentén, ekkor hallottam meg a lövéseket. Fura módon nem láttam pánikot az emberek arcán, de utána rájöttem, hogy nem terrorista támadás van folyamatban, hanem csak valami ceremónia keretében egy ágyúból lövöldöznek a part mellett. Néhány kétes kinézetű sikátor után meghallottam valami katonai zenét, úgyhogy a hang irányába eredtem. Belefutottam egy látványos felvonulásba, ahol eleinte katonák, tankok, meg mindenféle harci járművek vonultak, majd következtek az egyéb, lazább csoportok is. Volt ott óriás robot, szakácsok, hatalmas parti kamionok, kínai sárkány, minden, amit el lehet képzelni. Itt hol tudtam használni az esernyőmet, hol nem, mert feltámadt a szél. Szóval itt sikerült bőrig áznom, de nem bántam, mert a látvány teljesen megérte. Miközben itt tátottam a számat, kaptam otthonról egy fülest, hogy a brit titkosszolgálat Londonban is számít robbantgatásokra. Én meg ott álltam egy katonai parádén, egy tömegben, és arra gondoltam, hogy hol máshol lehetne jobb alkalom egy jó kis terrorista akcióra? Szóval mindig úgy helyezkedtem, hogy mögöttem lehetőleg senki ne álljon, hogy ha futni kell, akkor ne kelljen senkit se előzgetnem.

Miután ennek vége lett, mentem tovább, de ekkor már reszkettem, annyira átfagytak a tagjaim (plusz még csurom víz is voltam). Bementem az egyik metró állomásra melegedni, majd erőt vettem magamon, és gyorsan elsétáltam a Trafalgar Square-ig, majd onnan a Buckingham palotához. Délután 5 óra volt, úgyhogy elhatároztam, hogy visszamegyek a szállásra, pumpálok némi energiát a tabletembe (az utolsókat rúgta szegény), majd elmegyek kicsit északabbra a Soho negyedbe. 

Hát a Soho... Rengeteg khmm, felnőttes szórakozási lehetőséget tartogat, maradjunk ennyiben :) Egyedül voltam, úgyhogy az ilyesmi így szólóban annyira nem poén, szóval inkább mentem északabbra az Oxford streetre, ami szépen ki volt világítva. Itt megvacsoráztam, elnézegettem a kirakatokat, utcai táncosokat, és egyéb látványosságokat, majd éjféltájt hazamentem. Másnapra az volt a terv, hogy megnézem az Imperial College épületét, majd onnan megyek a reptérre. ám erről lemondtam, mivel öcsém szólt, hogy fokozott biztonsági ellenőrzések vannak a reptereken. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy érdemes korábban megérkezni, mert lehet, hogy sokáig tart, mire átjutok a biztonsági kapun. Reggel ezért összepakoltam, reggeliztem egyet a közeli Subwayben (úgy látszik, ha angolszász országban járok, az utolsó reggelim mindig a Subwayben van), aztán egy indiai boltban vettem potom pénzért ilyen kis 50 ml-es dobozkákat, hogy a Pesten vásárolt méregdrága tusfürdőmet azokba szét tudjam osztani, nem akartam, hogy a reptéren elvegyék, főleg most, hogy a biztonsági szervek jobban odafigyelnek. Ja igen, az egyik reptéren fogtak egy jómadarat, akinél éles bomba volt, csak úgy mondom.

A reptérre sikerült is hamar kiérnem, ahol már a bejáratnál állig felfegyverzett, gépfegyveres emberek sétálgattak, és figyeltek mindenre. Apropó, reptérre kijutás: Szombat este a Victorián megtudtam, hogy onnan ha megszakadok sem fog közvetlen vonat járat indulni a Stanstedre, hiába mutogatom nekik a jegyemet, el kell előbb mennem a Liverpoolra. Ez lehet, hogy a híres angol humor, vagy valami nagyon furán van megoldva.

A reptéren sikerült letesztelnem az átvilágító kaput, lusta voltam kibányászni az e-book olvasómat, meg a folyadékokat a táskámból, gondoltam Pesten se vették észre. Itt nem vicceltek, külön szedték a csomagomat, aztán mindent kipakoltak belőle, és alaposan átnézték. Kaptam némi dorgálást, hogy legközelebb amit külön kell rakni, azt rakjam külön, de szerencsére semmit nem vettek el. A váróban vettem egy könyvet, hogy ne unjam szét magam (The Martian, és kegyetlen jó), majd épségben hazaértünk. A repülőn öcsémmel kiszúrtunk egy férfit, aki civil ruhában volt, de egyszer lassan végigsétált a gépen, és benézett minden ülésre. Mindketten arra gondoltunk, hogy ez lehet a légi marsall, és tekintve az elmúlt napok eseményeit, ennek örültünk is.

Mao sírja, hazatérés

A csoport tagjai különböző helyekre látogattak el az utolsó napon, ráértünk, mivel a gépünk éjfél előtt 5 percel indult csak. Szóval páran eindultunk, hogy megnézzük Mao maozóleumát. Itt egy vészesen hosszú sor állt, féltünk is, hogy nem jutunk be. Szerencsére elég gyorsan haladt a sor, végül kb 10-15 másodperc jutott a holttest megtekintésére. Kiderült, hogy táskával tilos bemenni, meg semmilyen kamerát, képrögzítő eszközt nem engednek be (ami érthető is). Ezért egyikünk már ki is dőlt a sorból, ő addig bement újra a múzeumba. Hárman bejutottunk. Érdekes, és hátborzongató volt látni, hogy a kínaiak virággal, koszorúval mentek be, meghajoltak Mao szobra előtt. A szobor után következett az a kis szoba, ahol a néhai diktátor holtteste volt elhelyezve. Az őrök nagyon figyeltek minket, úgyhogy inkább rezzenéstelen arcal mentem végig a szobán.

A sír után újra betértünk a múzeumba, mert az előző nap néhányunk nem tudott mindent végignézni (rosszullét miatt). Itt túl sok érdekes dolog nem történt.

Este összepakoltunk, rendeltünk a szálláson egy transzfer buszt. Ami nem keveset késett, és elég szűkösen fértünk el benne, de végül is olcsó volt. A sofőr azért elszedett tőlünk még vagy 30 yüant, most vagy átvert minket, vagy valamiért tényleg indokolt volt a dolog. De a végén azért megmutatta, hogy a reptéren merre kell menni. A pekingi reptér amúgy elképesztően hatalmas, de ennek ellenére nem kell izgulni, minden teljesen egyértelmű, hogy mikor hova kell menni. Indulás előtt a váróban betértünk a Pizza Hut-ba, ahol otthagytunk egy kisebb vagyont, de legalább nem voltunk éhesek.

Na a repülőút... Volt kaja, de utólag sokan mondtuk, hogy valószínűleg romlott lehetett. Én konkrétan a Himalája fölött szenvedtem a wc-ben másfél órán keresztül. És hogy az élmény teljes legyen, turbulenciába került közben a gép. És elárulok egy titkot: A repülőgép wc-jében NINCS biztonsági öv. Szóval izgalmas volt, a felszolgált reggelit már el se fogadtam. Dubajban leszálltunk, egyikünk nyílegyenesen rohant a wc felé, ekkor konstatáltam, hogy bizony nem csak én lettem rosszul. De azért a váróban lévő Burger King jó volt, attól nem lett bajunk. Amúgy olyan állapotban voltam már (gyomrom + fáradság), hogy az utolsó gépünkön sem fogadtam el kaját. Inkább csak betakaróztam, és félkómás állapotban végigültem az utat. Szerencsére rendben megérkeztünk Pestre, nem késtünk, majd mindenki ment, amerre látott.

Piac, giccsparádé

A szerdai nap eleje a piacozással kezdődött. A szokásos bóvlikat kell elképzelni, ruhák, takarók, kendők, szobrok, mindenféle kacatok, amiket a turistákra akarnak rásózni. Kedves öcsém gyakorolhatta az alkudozást, nagyon élvezte :) Például ajándékba akartam vinni valakinek egy elefántszobrot. Pár helyen ki volt téve a stand szélére néhány zöld elefánt. Az árus azzal kezdte, hogy jade, és valami 85 yuant kért érte. Peche volt, mert mi már tudtuk, hogy milyen az igazi jáde, és a nagyker árral is tisztában voltunk. Értésére adtuk, hogy tudjuk ám, hogy ez egy műanyag szobor, úgyhogy a végén elhoztuk 5 yüanért :D Voltak itt persze érdekesebb dolgok is, például lehetett enni skorpiót, pókot, és egyéb nyalánkságokat is. A skorpiót úgy kell elképzelni, hogy élve fel van tűzve (!) egy pálcára, rámutatsz, hogy azt kéred, és belerakják a forró olajba, hogy megsüssék. Páran közülünk kipróbálták, állítólag a ropogós csirkebőrre hasonlít az íze. Csak el kell vonatkoztatni attól, hogy mit eszünk :)

Ezt követően páran elmentünk újra a Tienanmen térre, mert meg szerettük volna nézni Mao bebalzsamozott holttestét. Kiderült, hogy csak délelőtt lehet megnézni. Nem baj, bementünk a tér másik oldalán lévő nemzeti múzeumba. Aminek egy része kommunista propaganda anyagokkal volt tele, azokból a termekből azonnal ki is jöttünk. Érdekesebbek voltak azonban a történelmi kiállítások, láttunk például egy eredeti agyagkatonát, illetve lovat is. De volt itt Afrika kiállítás, pénzkiállítás, stb. Ami nagyon durva volt, az az a terem, ahol a különféle diplomciai ajándékokat állították ki. Egyenként szép volt mindegyik, de így együtt valami igazán undorító giccsparádét nyújtottak.

Nap végén megint haza, majd a szokásos éttermünkkel zártuk a napot. A csoport fele egyébként ekkor elindult haza, mi nyolcan még maradtunk egy napot.

Nyári palota

Kedden metróra szálltunk, majd felkerestük a Nyári palotát. Ez nem csak egy sima épület, hanem egy hatalmas épületkomplexum, templomokkal, tóval, szigettel, híddal, már csak a repülőteret hiányoltam. Az elején egy kisebb lépcsőn kellett felmenni a csúcsra, ahonnan gyönyörű kilátás nyílt az egész városra. Innen tovább haladtunk, majd találtunk egy kaput, ahol az áthaladásért plusz pénzt kellett fizetni. Egy buddhista toronyról volt szó, úgy döntöttem, hogy én bemegyek, és megnézem, hogy érdemes-e a többieknek is jönni. Érdemes volt, de mire visszamentem értük, már jöttek ők is, ugyanis feltűnt nekik, hogy innen egyenes út vezet le a palota közepén lévő hatalmas tóig. Szóval lesétáltunk, majd felszálltunk egy jópofa kis hajóra, ami kivitt minket egy szigetre. Itt kigyönyörködtük magunkat, majd egy hídon visszaéstáltunk a partra. Ekkor már dél körül lehetett, szóval rendesen elment az idő. Beszélgettünk néhány aranyos helyi gyerkőccel, akik egész jól beszéltek angolul, láthatóan büszkék voltak magukra, hogy szóba tudtak elegyedni a fura nyugati emberekkel :) Innen pedig visszasétáltunk oda, ahonnan elindultunk. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy meg kellett mászni rengeteg lépcsőt, ez eltartott 1-2 óráig. Jó kis edzés volt :)

Ebéd idő lévén, betértünk a közelben lévő KFC-be, innen pedig vissza a városba, és megkerestük az Északi tó partját. Ez is egy belépős park, sok-sok gyönyörű buddhista templommal, szép tóval, a tó közepén egy szép szigettel. Itt is órákig sétálgattunk, kacsákat fotóztunk, megmásztuk a tó közepén lévő dombot is. Ott volt valami fehér épület, ahová már nem tudtunk bemenni, mert későn volt, viszont a kilátás az kárpótolt minket. Innen már a szállásra mentünk, ahonnan felkerestük a szokásos kedvenc kínai éttermünket.

Pekingi kacsa

Hétfőn a Huawei-t látogattuk meg, a cég küldött értünk egy kisbuszt, ami körülbelül másfél óra alatt elvitt minket a központukba. Az épület belső designja túltett minden várakozásunkon, kerek, izgalmas formák, tükröződő felületek, helyenként sci-fibe illő részek váltották egymást. Kaptunk egy rövid előadást arról, hogy mivel foglalkoznak, főleg Cloud, illetve egyéb hálózati kommunikációs fejlesztés az, amit nagyon nyomnak. Azt sajnáltam, hogy a fejlesztők részlegét nem láthattuk, de ezek alapján a Google-höz hasonló munkakörnyezetet képzeltem el.

A központ után elvittek minket egy étterembe, ahol a pincérlányok hagyományos kínai öltözetben voltak, valamint különféle díszes kertekben sétálgattunk. Itt is kaptunk egy ebédet, ami színvonalban messze túltett az első itteni ebédünkön. Volt itt polip, rák, marhahús, csirke, bambusz, és még sokáig sorolhatnám.

Innen visszavittek minket a szállásunkhoz, majd készülődtünk az esti programhoz. Előtte ketten elsétáltunk a környékre, hogy kicsit nézelődjünk, legalább gyorsan telt az idő. Találtunk jópofa szűk utcákat, ahová átlagos turista nem igazán szokott bemenni, viszont mi láthattuk a város másik arcát is.

A vacsorára a kapcsolattartónk hívott minket, ahol megkóstolhattuk a pekingi kacsát. Úgy kell elképzelni, hogy a kacsát bőröstül sütik meg, majd apró szeletekre vágják. A bőr ropogós marad, a húsával együtt kis palacsintaszerű tésztába kell tekerni, szósszal ízesíteni, majd lehet fogyasztani. Nekem megint rossz volt a gyomrom az ebéd miatt (vagy a sokféle ételt, vagy valami egyéb összetevőt nem bírt a gyomrom), ezért keveset mertem enni, de elmondhatom, hogy nagyon finom volt.

Végül vendéglátónk karaoke bárba vitt minket, mivel ez idefele eléggé közkedvelt szórakozásis mód. Sokan most voltunk ilyen helyen először, a társaság egy részének tetszett, én azokhoz tartoztam, akik rájöttek, hogy ez nem az ő világuk, így egy idő után páran hamarabb távoztunk, mint a többiek. Látni szerettük volna a várost éjszaka is, így úgy döntöttünk, hogy a szállásra gyalog megyünk vissza, és ezt nem is bántuk meg, a város nagyon szép tud lenni ilyenkor.

Látjuk az eget!

Az éjszaka esett az eső, és fújt a szél, így másnap gyönyörű napra ébredtünk, ugyanis eltűnt a szmog, messzire elláttunk, kék volt az ég, sütött a nap, ami engem máris jobb kedvre derített. Ezen a vasárnapon szabad program volt, ezért öten úgy terveztük, hogy megnézzük a Konfuciusz templomot, az Ég templomát, és a Tiltott várost. Ezek között viszonylag nagy távolság van, viszont a metrónak hála gyorsan tudtunk közöttük közlekedni. A Konfuciusz templommal kezdtük, ez a Láma templommal szemben található, már viszonylag korán, reggel 9-kor bementünk. Találtunk itt két kiállítást is Konfuciuszról, amik főleg az életét mutatták be. Innen még betértünk az Imperial College-be is, amiben volt egy szép zöld udvar, aranyhalas tóval, illetve egy kapuval.

Ezt követően még kicsit nézelődtünk a templom körül lévő üzletekben, majd mentünk vissza a metróra. Néhány megállót követően kiszálltunk az Ég temploma parkja közelében. Egy hatalmas gyönyörű, zöld parkot kell elképzelni, kisebb épületekkel. Rengeteg helybéli sétálgatott, játszott, táncolt, sportolt itt, volt énekes is, úgyhogy volt látnivaló a szép parkon kívül is. Itt több megtekinthető helyszín is volt, viszont mi az Ég templomát céloztuk be, hogy utána legyen idő a Tiltott városra. A templomhoz külön belépő kellett, ez is egy kisebb park közepén foglalt helyet. Egy kör alakú épületről van szó, ami több, kisebb kör alakú szelvényben folytatódik, képek majd később jönnek.

Mivel dél körül járt az idő, gyorsan ettünk valamit, majd metróval felkerestük a Tienanmen teret. A térre nem mentünk be, mivel az volt a terv, hogy azt majd a Tiltott város után nézzük meg (utóbbi délután 5-ig van nyitva).

A városba egy nagy, Mao kép alatt mentünk be (az utolsó napon még durvábban szembesültünk a beteges személyi kultusszal). A várost vizesárok, majd fal vette körül, belül az épülettek elrendezése a szokásos 3 oszlopos elrendezést követte: Középen terek, majd nagy, díszes épületek váltották egymást, majd két oldalt is terek, illetve épületek sorakoztak. Akkora volt az egész tér, hogy tényleg szükségünk volt 3 órára a bejárásához. Kifele menet még találtunk egy oldalsó gyönyörű zöld parkot, sok-sok fával, amik épp virágoztak. Innen a keleti kapun át távoztunk, majd elindultunk a Tienanmen tér felé. Itt kiderült, hogy rossz irányba megyünk, erről egy helyi, de angolul szokatlanul jól beszélő kínai nő világosított fel minket. Fura módon elkezdett nyomulni, hogy szeretne barátkozni, meddig maradunk, menjünk el most közösen egy étterembe beszélgetni. Gyanús volt a dolog (egyikünk ismerősével esett meg hasonló, az illetőt faképnél hagyta egy ilyen "barátságos" egyén egy étteremben, a csillagászati mértékű számlával), úgyhogy gyorsan le is ráztuk. Végigsátáltunk a város fala mentén még a térig, ahol egy aluljárón, és néhány ellenörző ponton keresztül el is jutottunk oda.

A tér valóban hatalmas, viszont nagy kordonokkal van körülzárva. Belegondoltam, hogy milyen szörnyűség történt ott, úgyhogy elég hátborzongató volt. Két oldalt 1-1 múzeum, szemben pedig Mao mauzóleuma látható, utóbbit, illetve az egyik múzeumot az utazásunk végén megnéztük, erről majd később írok.

Termékbemutató kínai módra

A konferencia harmadik napja a kirándulásról szól, és korábban lehetett választani, hogy ki milyen túrára megy. Öten mondtuk azt, hogy köszi, de az 50 $-t sokkaljuk érte, ezért magunk szervezzük meg az utat. A tourtravelchina.com-on találtunk egy 20 $-os lehetőséget, ami a Ming sírokat és a Badaling szakaszt tartalmazza. Kiderült azonban, hogy a konferencia szervezői nem indítják azt a fajta utat, amire a többi 10 ember jelentkezett, ezért a többiek is csatlakoztak hozzánk.

Reggel 7:40-re jött értünk a busz (7:20 helyett, ezért sokan nem tudtak normálisan reggelizni), majd elindultunk. Először elvittek minket egy jade csiszoló üzembe, ahol körülbelül 5 perc alatt tartottak nekünk egy előadást a jade csiszolásról, majd "szabad program" keretében lehetett nézelődni, azaz nyálat csorgatni, és bánkódni, hogy nem vagyunk akkora burzsujok, hogy megengedhessünk magunknak méregdrága jade szobrokat. Látszott, hogy arról szól az egész, hogy a túraszervező cég szerződésben lehet az üzemmel, hogy szállítsa oda nekik a kuncsaftokat. Ez kissé irritáló, tekintve, hogy mi a Ming sírokat és a falat akartuk látni, itt meg elment egy óra teljesen hiába.

Végül haladtunk tovább, megérkeztünk a Ming sírokhoz. Ide, meglepő módon a Ming dinasztia császárait temették. Illetve, azok feleségeit, barátnőit, és egyéb embereit, azaz császáronként olyan cirka 3000 embert. Élve. Koporsó nélkül. Szóval anno nem volt jó ötlet egy idős császárral bratyizni. Több nagy épületen mentünk keresztül, mire elértünk egy dombot, amire már nem mehettünk rá, mivel abban vannak az elföldelt holtestek.

Innen vittek minket ebédelni, egy újabb hagyományos kínai ebédre, ahol már óvatosabb voltam, kevesebb fajta ételt vettem. Innen végre kivittek minket a Badalinghoz. Ez a legkommerszebb falszakasz, rengeteg árussal a tövében. De ezt úgy kell elképzelni, mint a legaljább falusi bucsut, iszonyatosan hangos hangszórókon nyomatták a szövegeiket az árusok. Itt bosszankodtunk némileg, mivel kiderült, hogy be kell fizetni még fejenként 18 dollárt, hogy mindenkit felhúzzanak egy drótköteles kisautóval a falhoz, azaz nem 20, hanem 38 dollárba került az út. A falon végül egy órát tölthettünk, mivel hamar vissza kellett érni a buszhoz. Itt kicsit gyanús volt a korai időpont (3 óra), de csak később eszméltem rá, hogy mi ennek az oka... De addig is, a falat megmászni nagy élmény, a képen csak az rontott, hogy nagyon szmogos volt a levegő.

A faltól délután 3 órakor indultunk vissza a városba, ahova 4-kor érkeztünk meg. Itt már húzkodtam a szemöldökömet, mert papíron 6-ig tart a program. Ekkor azonban megvilágosodtam, ugyanis bevittek minket egy teaházba. Leültettek egy szobában, ahova be voltak készítve a székek (azaz nézőtér), és egy asztal. Hagyományos kínai ruhába öltözött lányok tartottak előadást a kínai teázásról, különös hangsúlyt fektetve a különböző teák előnyeire... Végül pedig rátértek a lényegre, hogy akkor ki akar venni ezekből a teákból, amiket csak most, csak nekünk, ilyen kedvező áron kínálnak, ráadásul más országban nem is lehet kapni. Ismerős ez valahonnan? Igen, erre a baromságra fecséreltük az időnket, ahelyett, hogy még a falon sétáltunk volna. Elhatároztam, hogy ezt nem hagyom annyiban, majd fogok reklamálni a túrát vezető cégnél. Mindenesetre a tourtravelchina.com-on ne válasszátok a 20 $-os utat, mert az nem annyi lesz, és nem azt kapjátok, amit írnak.

Este megint étterembe mentünk, ahol végre megkóstoltam a híres száz napos tojást. Jelentem, semmi rossz nincs benne, ízre olyan, mint egy sima főtt tojás, csak kocsonyás állagú. Azt ne kérdezzétek, hogy miért szeretik annyira, ez nem jött le, mindenesetre egy próbát megért a dolog. Eddig semmi bajom nincs tőle, de ha netán ételmérgezést kapok, akkor majd ráfogom erre :)

Konferencia

Csütörtökön és pénteken konferenciára mentünk, az én előadásomra péntek délelőtt került sor. Mivel szerda este nagyon jól éreztem magamat fél liter Captain Morgannek köszönhetően (értsd: képszakadásig ittam magam), ezért csütörtökön a regisztráció után vissza kellett jönnöm a szállásra, hogy aludjak még. Szerencsére péntek reggelre semmi bajom nem volt, így az előadásomat rendben megtartottam. Maga a konferencia viszont nagyon szerencsétlenül lett szervezve, rengeteg technikai és szervezésbeli probléma adódott, például az én előadásomat elkeverhették, mert csak nagy sokára találták meg. Illetve a mikrofon több teremben se működött, viszont volt mindig pót mikrofon a szervezők asztalán, ami igen, ráadásul be volt kapcsolva, szóval rendszeresen dörmögött a készülék.

Csütörtök este összefutottunk egy kanadai lánnyal, és az anyjával, akikkel elbeszélgettünk Pekingről, ők is hasonlóan lesúlytó véleménnyel voltak róla, mint mi. Kiderült, hogy ők Sanghaiban élnek, és elmondták, hogy Sanghai, illetve Hongkong ezerszer jobb hely, mint Peking (tisztább, és az emberek is teljesen mások).

Péntekre egy szlovák csodagyógyszernek hála helyrejött a gyomrom (a szerdai ebéd nem tett jót neki), úgyhogy elmentünk egy étterembe, ahol ettünk valami helyi kaját, és örömmel tapasztaltam, hogy egész jól megy már a pálcikával evés.

Peking: Első benyomások

Hétfőn 15:25-kor elindult a gépünk Budapestről Dubaiba, ahova olyan 10 óra körül érkeztünk meg. Ott már este volt, így az éjszakai kivilágítás mellett csodálhattuk meg a várost, majd később töltök
fel képeket róla. Nem tudom, hogy a háború miatt van-e így, de az tény, hogy Szíriát és Irakot elkerültük, aminek én módfelett örültem. Itt 4 órát várakoztunk a következő gépünkre, ami már Pekingbe vitt minket. Előtte az egyik társunk elhagyott pulóverét kerestük, ketten visszasétáltunk
az érkezési pont ellenőrző részéhez. Nem hittünk benne, hogy meglesz, de mégis megtaláltuk, az itteni alkalmazottak roppant barátságosak és segítőkészek voltak. Ehhez
tudni kell azt, hogy a dubai reptér borzasztóan nagy, az egyes részei között egy
metróval kell közlekedni.
Mielőtt elindultunk volna, a nagy köd miatt egy órát vesztegeltünk a repülőn, úgyhogy végül egy órás
késéssel érkeztünk meg a kínai fővárosba. Itt is hatalmas a reptér, leszálltunk, metrózás, majd megtaláltuk a csomagjainkat. Egyikünk szembesült vele, hogy a szállítás
során szanaszéjjel barmolták a bőröndjét, konkrétan használhatatlanná vált a kereke,
de a reptér dolgozói adtak helyette egy újat. Váltottunk dollárból kínai yuanba némi
pénzt, majd a transzferünkel bejöttünk a szállásunkra.

Első benyomás a városról: büdös. Második benyomás: szmogos. De nagyon. Most már értem, hogy a kínai cserediákok miért dicsérik annyira a budapesti levegőt, ha Pekingben élnék huzamosabb ideig, akkor elég lenne Budapestre járni, hogy kitisztuljon a tüdőm. Szüleimmel beszélgettem skype-on keresztül, és még nekik is
feltűnt, hogy változott a hangom.
A szállásunkat elfoglaltuk, majd páran kerestünk valami kajáldát, utána vettünk némi
vizet. Utóbbit egy közelben lévő áruházban szereztük, ami három szintes. Öcsém
felnézett az első emeletre is, de óvva intett minket attól, hogy oda felmenjünk. Öcsém
nem kényes a szagokra, de mondta, hogy ott fent majdnem elhányta magát, olyan minőségű
húsok voltak kirakva.

Megbeszéltük a portással, hogy reggel 7-től lesz reggeli, és úgy terveztük, hogy másnap
fél 8-kor elindulunk a Pekingi Egyetemre. Ebből az lett, hogy a szakács bejött reggel 7-re, majd kb 7:20-kor kaptunk reggelit, kivéve persze engem, meg egy gluténérzékeny társunkat. Utóbbi a portás kezébe nyomott egy kínai szöveget, amin le van írva, hogy ő
mit nem ehet (gabonafélék, azokból készült ételek, stb). Erre a kínai portás megkérdezte, hogy akkor nem ehet zöldséget meg rizst? Nem, kenyeret nem ehetek. Nem értette...
Végül 40 perces késéssel, de elindultunk, viszont időben odaértünk az egyetemre. Valami pozitív is a városról: a metró rendszer nagyon logikus, átlátható, és gyors, gyakran jönnek a vonatok, és minden egyértelmű, nem lehet eltévedni (pedig rengeteg vonal van).

Az egyetemen meghallgattunk pár előadást, az első az egyetemről, a második arról szólt, hogy hogyan tervezték meg számítógéppel a különböző események előadásait.
Tudjátok, mikor sok-sok ember együtt mozog szinkronban, és együtt nagyon látványos
dolgokat hoznak össze. Majd meglátogattuk a robot labort, ahol láttunk egy ping-pongozó, egy fuvolázó, majd egy emberhez nagyon hasonló robotot ("élő szövet fémvázon" kategória). Röviden a véleményem az egyetemről a látottak alapján: Nem
tartom jó egyetemnek, semmi olyant nem mutattak, ami azt jelzi, hogy a tudományt
előre viszik, inkább hátulról követik a mainstreamet. Azért van ekkora arcuk (és
nagy területük), mert iszonyatosan sok pénzt ölnek bele kormányzati szinten. Sajnos,
pusztán a sok pénz nem elegendő a komoly eredmények megszületésére, viszont parasztvakításhoz kiváló lehetőségeket ad.

Az egyetem után elmentünk egy étterembe, ahol egy hagyományos, N fogásos (ahol N > 10) ebédet kaptunk. Egy nagy, kör alakú asztal körül foglaltunk helyet, majd
a pincérek elég gyakran hozták az újabb és újabb fogásokat, amik egy részéről
csak tippelni tudtunk, hogy mégis mi lehet az. Nem volt rossz, 1 embert kivéve
mindenki jóllakott. Innen visszamentünk a szállásunkra, majd egy kávé után
néhány embert kivéve felkerestük a Láma Templomot. Ez volt az egyik nevezetesség, amit
én mindenképpen meg akartam nézni, és nem is csalódtam. Ez egy több, különálló
szentélyt tartalmazó épület együttes. Minden szentélyben rengeteg, változó méretű
szobor található, volt egy hely, ahol egy 18 méter magas Buddha szobor állt.
Hívók is jelen voltak, akik buzgón imádkoztak, illetve pálcikákat égettek az egyes
szobrok előtt. Mellesleg a teremőrök buddhista szerzetesek voltak. Erről is töltök
majd fel képeket később.

A templomot délután 5-kor hagytuk el, majd kicsit nézelődtünk a kívül lévő üzletekben.
Rengeteg buddhista kegytárgy bolt van a környéken, javarészt szobrokat, és egyéb
tárgyakat lehet itt venni, én vettem egy nagyon szép falra akasztható képet. Innen
hazametróztunk, majd páran elmentünk némi ételt szerezni. Ekkor volt a város a legbüdösebb, a szmog valami elképesztően durva volt. Még most is köhögök néha,
pedig volt rajtam pormaszk.

Az étterem, illetve a korábban látottak alapján azt tudom mondani, hogy Peking számomra
élhetetlen. Koszos, büdös, szmogos. Az emberek szintén büdösek, rondák, és undorítóan tudnak viselkedni (köpködnek, de nagyon durván, illetve az étteremben is láttunk nagyon ocsmányul étkező embereket). Igazán szép kínai lányt nem igazán láttam eddig. A metrón utaztunk, állt egyik társunk mögött egy lány, és feltűnően szép volt, meg
is néztük rendesen. Egyikünk megjegyezte, hogy na, ilyen szép kínai lányt még itt nem látott. Annyit válaszoltam csak, hogy igen, tényleg szép, de azért, mert japán :)

süti beállítások módosítása