Utazónapló

Hétfő = szívás

2014. november 18. - pocokman

Hétfő volt az utolsó olyan napunk a városban, mikor még kirándulhattunk, így reggel gyorsan megnéztem az interneten, hogy a Villa Borghese mikor van nyitva, nehogy zárás után érkezzünk, vagy túl kevés időnk legyen rá (élénken élt még bennem az Ostia Antica-beli 5 perces múzeumlátogatás emléke). Nos, kiderült, hogy hétfőn MINDEN múzeum zárva van. Kriszta előállt egy teljesen logikus magyarázattal, szerinte hétvégén vannak a nagy rohamok, és a muzeumi alkalmazottak is emberek, valamikor nekik is kell pihenni, erre pedig a hétfő a legalkalmasabb. Villámgyorsan tervet készítettünk hát, hogy hova menjünk el. A szállásunk közelében voltak őskeresztény katakombák, illetve eszünkbe jutott, hogy hétvégén lemaradtunk a Caracalla fürdőiről is. Becéloztuk hát ezt a két látványosságot, de előtte azért nagy bölcsen kiderítettük, hogy ezek délután 2 és 5 között vannak nyitva (illetve délelőtt, de erről már lekéstünk). Előtte azonban elmetróztunk a Piramide metróállomásra. Mégpedig azért, mert a google.maps szerint ott volt a legközelebbi posta hivatal. A tér egyébként arról kapta a nevét, hogy áll ott egy nagy piramis. Igen, olyan mint amik Egyiptomban vannak, csak meredekebb, és kisebb (36 méter magas). Ez pedig nem más, mint egy Cestius nevű római megalomániás, magas rangú tisztviselő nyughelye. Csak kívülről csodáltuk meg, mivel körbe volt kerítve, és hétfő lévén meg se próbáltunk bejutni. A postára egyébként azért mentünk, mert képeslapokat szerettünk volna feladni, ugyanis a szállodában nem voltak túl segítőkészek ez ügyben. Az ügyintézés amúgy gyorsan ment, sorszámhúzás, 5 percen belül sorra kerültem, számításaink szerint 80 cent volt egy lap elküldése Magyarországra.

Innen elmetróztunk a Circus Maximusig, onnan pár perc sétával elértünk a Caracalla fürdőhöz. Pár perc volt csak hátra a nyitásig mire odaértünk, unaloműzés gyanánt a nyitvatartási időpontokat olvastuk a táblán. Kiderült, hogy mire odaértünk, addigra bezárták, és mivel hétvő van, ezért nem nyit ki aznap többször. Az interneten persze erről nem írtak egy szót se, újra felsültünk. Úgy döntöttünk hogy inkább eszünk, az éttermek csak nyitva vannak, úgyhogy elmetróztunk a Terminire, ahol anyu kérésére visszamentünk abba az étkezdébe, ahol az érkezésünk napján ettünk. Tanulva az első napból, itt nem kértem pizzát, ellenben a lasagne kitűnő választás volt. Kértem azért mellé egy jó kiadós grillezett csirkecombot némi krumplival is, mivel tudtam, hogy ha csak azt a tenyérnyi tésztát eszem meg, akkor két óra múlva farkaséhes leszek. A comb is jó választás volt, igaz az nem igazán tipikus olasz kaja.

Elindultunk metróval a Spanyol lépcsőkig, hogy megnézzük a Piazza del Popolo teret (mivel szinte minden tér nevében benne van a Piazza, úgy sejtem, hogy az teret jelent olaszul, úgyhogy gondolom a Piazza del Popolo tér nem túl elegáns kifejezés). Ekkor már besötétedett, és még az eső is esett. Ennek ellenére megérte, a tér látványban hozta azt a színvonalat, amit más helyeken is láttunk. Itt elszakadt az esőkabátom, úgyhogy gondoltam bepróbálkozok egy utcai esernyőárusnál (róluk azt kell tudni, hogy csak akkor jelennek meg, ha esik az eső, elméletem szerint száraz időben a föld alatt fekszenek, és csak a víz ébreszti fel őket). Az egyik 10 eurót kért egy pici kis esernyőért. Közöltem vele hogy felejtse el, elkezdtem tovább állni, majd látván hogy mennyire zsugori vagyok, végül sikerült 5-re lealkudnom. Annyit se ért amúgy, mert azóta az egyik rögzítési ponton elszakadt, szóval ha valaki arra jár, nyugodtan legyen csak pofátlanabb.

Tudtuk, hogy onnan északra van az Olimpiai Stadion, így elindultunk arrafelé. Esett az eső, úgyhogy némi villamosozással lerövidítettük az utat, átmentünk egy hídon, majd egy Mussolini emlékmű mögött megtaláltuk a stadiont. A stadiont csak sötétben láttuk, bár valamennyire azért ki volt világítva. Besurrantunk egy kapun, majd a stadion melletti pályán találtuk magunkat. Itt páran edzettek, a szélén például valaki rövidtávfutott. Nem is ez volt az igazán érdekes, hanem a pályát körbevevő rengeteg hatalmas szobor. Minden szobor valamilyen sportágat szimbolizált, ha arra jártok, ne hagyjátok ki, hatalmas élmény ezeket látni. Féltünk, hogy ránk csukják a kaput, úgyhogy miután körbejártuk a teret, el is hagytuk azt. Innen visszamentünk a villamossal a Flaminiora, innen pedig metróval a Terminire (metrózás előtt még utoljára betértünk egy fagyizóba, mondtam már, hogy az olasz fagyik nagyon jók? :) ). Ezuttal nem a Garbatella felé folytattuk utunkat, hanem elcsíptük a 714-es buszt. A szállodában ugyanis a recepciós felvilágosított, hogy ha gyorsan akarunk kiérni a szállásról a Terminire (hogy elcsípjük a transzfer buszunkat), akkor ezzel menjünk. Hétfőn este tehát felszálltunk a buszra, és figyeltük, hogy merre megy, így megállapíthattuk, hogy másnap mikor szorít az idő, melyik buszmegállóba kell kimenni. Végül onnan hazagyalogoltunk, az este hátralevő részét pedig a hazaúttal való előkészületekkel töltöttük.

Mivel másnap 9:10-re kellett kiérni a Terminire, ezért arra gondoltuk, hogy megbeszélem a recepcióssal, hogy mennyi idő a kijelentkezés. Kiderült, hogy 4 euró per fő per éjszaka idegenforgalmi adót kell kifizetni távozáskor. Kriszta lánya telefonon közölte velünk, hogy 2 euró lesz az, mivel a booking.com-on keresztül történt a szállás foglalása. Vittem is a laptopot a recepcióra, hogy megmutassam a booking.com-os igazolást. Ott közölték, hogy ez pedig 4 euró, ugyanis az olasz kormány szeptemberben megemelte az idegenforgalmi adót (a foglalás pedig még nyáron történt). Elvileg a booking.com-nak küldenie kellett nekünk erről egy e-mailt. Az e-mail nem jött meg, a recepciós sajnálkozva közölte, hogy nekik törvény írja elő, hogy márpedig azt a 4 eurót be kell szedniük. Kifizettük hát a pénzt, de Kriszta lánya telefonon keresztül közölte, hogy ezt a booking.com-on bevasalja, mivel nem jött tőlük értesítés. A csomagolás után pedig ledőltünk, hogy másnap korán el tudjunk indulni.

A bejegyzés trackback címe:

https://utazonaplo.blog.hu/api/trackback/id/tr516913925

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása