Hétfőn 15:25-kor elindult a gépünk Budapestről Dubaiba, ahova olyan 10 óra körül érkeztünk meg. Ott már este volt, így az éjszakai kivilágítás mellett csodálhattuk meg a várost, majd később töltök
fel képeket róla. Nem tudom, hogy a háború miatt van-e így, de az tény, hogy Szíriát és Irakot elkerültük, aminek én módfelett örültem. Itt 4 órát várakoztunk a következő gépünkre, ami már Pekingbe vitt minket. Előtte az egyik társunk elhagyott pulóverét kerestük, ketten visszasétáltunk
az érkezési pont ellenőrző részéhez. Nem hittünk benne, hogy meglesz, de mégis megtaláltuk, az itteni alkalmazottak roppant barátságosak és segítőkészek voltak. Ehhez
tudni kell azt, hogy a dubai reptér borzasztóan nagy, az egyes részei között egy
metróval kell közlekedni.
Mielőtt elindultunk volna, a nagy köd miatt egy órát vesztegeltünk a repülőn, úgyhogy végül egy órás
késéssel érkeztünk meg a kínai fővárosba. Itt is hatalmas a reptér, leszálltunk, metrózás, majd megtaláltuk a csomagjainkat. Egyikünk szembesült vele, hogy a szállítás
során szanaszéjjel barmolták a bőröndjét, konkrétan használhatatlanná vált a kereke,
de a reptér dolgozói adtak helyette egy újat. Váltottunk dollárból kínai yuanba némi
pénzt, majd a transzferünkel bejöttünk a szállásunkra.

Első benyomás a városról: büdös. Második benyomás: szmogos. De nagyon. Most már értem, hogy a kínai cserediákok miért dicsérik annyira a budapesti levegőt, ha Pekingben élnék huzamosabb ideig, akkor elég lenne Budapestre járni, hogy kitisztuljon a tüdőm. Szüleimmel beszélgettem skype-on keresztül, és még nekik is
feltűnt, hogy változott a hangom.
A szállásunkat elfoglaltuk, majd páran kerestünk valami kajáldát, utána vettünk némi
vizet. Utóbbit egy közelben lévő áruházban szereztük, ami három szintes. Öcsém
felnézett az első emeletre is, de óvva intett minket attól, hogy oda felmenjünk. Öcsém
nem kényes a szagokra, de mondta, hogy ott fent majdnem elhányta magát, olyan minőségű
húsok voltak kirakva.

Megbeszéltük a portással, hogy reggel 7-től lesz reggeli, és úgy terveztük, hogy másnap
fél 8-kor elindulunk a Pekingi Egyetemre. Ebből az lett, hogy a szakács bejött reggel 7-re, majd kb 7:20-kor kaptunk reggelit, kivéve persze engem, meg egy gluténérzékeny társunkat. Utóbbi a portás kezébe nyomott egy kínai szöveget, amin le van írva, hogy ő
mit nem ehet (gabonafélék, azokból készült ételek, stb). Erre a kínai portás megkérdezte, hogy akkor nem ehet zöldséget meg rizst? Nem, kenyeret nem ehetek. Nem értette...
Végül 40 perces késéssel, de elindultunk, viszont időben odaértünk az egyetemre. Valami pozitív is a városról: a metró rendszer nagyon logikus, átlátható, és gyors, gyakran jönnek a vonatok, és minden egyértelmű, nem lehet eltévedni (pedig rengeteg vonal van).

Az egyetemen meghallgattunk pár előadást, az első az egyetemről, a második arról szólt, hogy hogyan tervezték meg számítógéppel a különböző események előadásait.
Tudjátok, mikor sok-sok ember együtt mozog szinkronban, és együtt nagyon látványos
dolgokat hoznak össze. Majd meglátogattuk a robot labort, ahol láttunk egy ping-pongozó, egy fuvolázó, majd egy emberhez nagyon hasonló robotot ("élő szövet fémvázon" kategória). Röviden a véleményem az egyetemről a látottak alapján: Nem
tartom jó egyetemnek, semmi olyant nem mutattak, ami azt jelzi, hogy a tudományt
előre viszik, inkább hátulról követik a mainstreamet. Azért van ekkora arcuk (és
nagy területük), mert iszonyatosan sok pénzt ölnek bele kormányzati szinten. Sajnos,
pusztán a sok pénz nem elegendő a komoly eredmények megszületésére, viszont parasztvakításhoz kiváló lehetőségeket ad.

Az egyetem után elmentünk egy étterembe, ahol egy hagyományos, N fogásos (ahol N > 10) ebédet kaptunk. Egy nagy, kör alakú asztal körül foglaltunk helyet, majd
a pincérek elég gyakran hozták az újabb és újabb fogásokat, amik egy részéről
csak tippelni tudtunk, hogy mégis mi lehet az. Nem volt rossz, 1 embert kivéve
mindenki jóllakott. Innen visszamentünk a szállásunkra, majd egy kávé után
néhány embert kivéve felkerestük a Láma Templomot. Ez volt az egyik nevezetesség, amit
én mindenképpen meg akartam nézni, és nem is csalódtam. Ez egy több, különálló
szentélyt tartalmazó épület együttes. Minden szentélyben rengeteg, változó méretű
szobor található, volt egy hely, ahol egy 18 méter magas Buddha szobor állt.
Hívók is jelen voltak, akik buzgón imádkoztak, illetve pálcikákat égettek az egyes
szobrok előtt. Mellesleg a teremőrök buddhista szerzetesek voltak. Erről is töltök
majd fel képeket később.

A templomot délután 5-kor hagytuk el, majd kicsit nézelődtünk a kívül lévő üzletekben.
Rengeteg buddhista kegytárgy bolt van a környéken, javarészt szobrokat, és egyéb
tárgyakat lehet itt venni, én vettem egy nagyon szép falra akasztható képet. Innen
hazametróztunk, majd páran elmentünk némi ételt szerezni. Ekkor volt a város a legbüdösebb, a szmog valami elképesztően durva volt. Még most is köhögök néha,
pedig volt rajtam pormaszk.

Az étterem, illetve a korábban látottak alapján azt tudom mondani, hogy Peking számomra
élhetetlen. Koszos, büdös, szmogos. Az emberek szintén büdösek, rondák, és undorítóan tudnak viselkedni (köpködnek, de nagyon durván, illetve az étteremben is láttunk nagyon ocsmányul étkező embereket). Igazán szép kínai lányt nem igazán láttam eddig. A metrón utaztunk, állt egyik társunk mögött egy lány, és feltűnően szép volt, meg
is néztük rendesen. Egyikünk megjegyezte, hogy na, ilyen szép kínai lányt még itt nem látott. Annyit válaszoltam csak, hogy igen, tényleg szép, de azért, mert japán :)