Ahogy azt az első bejegyzésben is írtam, az indulásunk előtt megvettük a jegyeket a Vatikán Múzeumba, méghozzá a mai napra, 10:30-ra. Időben szerettünk volna odaérni, ezért jó korán keltünk (én 7 órakor), elfogyasztottunk egy kiadós svédasztalos reggelit, majd útnak indultunk. Elgyalogoltunk a kedvenc metró megállónkhoz, a Garbatellához, majd onnan elzötykölődtünk a Terminire. Idáig a B vonallal mentünk, ott viszont átszálltunk az A-ra, ez vitt minket a Vatikán irányába. Mint írtam, a jegy 100 percig érvényes, tehát azzal, amit a Terminiig használtunk, simán mehettünk tovább a másik vonalon. Végül megálttunk az Ottaviano állomáson.

A megállótól egy köpésnyire van már csak a Vatikán, tehát nem volt különösen nehéz megtalálni,  főleg, hogy az északi oldala egy elég feltűnő középkori várfallal van körbevéve. A múzeum bejárata is ezen az északi oldalon volt, ott felmutattuk a jegyünket, majd hozzácsapódtunk a csoportunkhoz. 10:30-kor be is mentünk, tehát ekkor már a Vatikán, mint állam területén voltunk. A biztonságra azért adnak, belépéskor a táskánkat átvilágították, nem tudom mi történt volna, ha a bicskámat magammal viszem. Miután ezt letudtuk, kaptunk némi tájékoztatást, hogy mostantól a múzeumban arra megyünk amerre akarunk, fotózni csak vaku nélkül lehet, és a Szent Péter térre délután 1-től lehet bemenni. Akkor még azt hittem, hogy a nyitásra odaértünk, még nem tudtam, hogy jóval több időt fogunk a jelenlegi helyszínen eltölteni...

A múzeum rögtön levett a lábamról azzal, hogy egy ókori egyiptomi részleggel kezdtünk. Volt itt minden, hieroglif faragványok, díszes koporsók, és még egy múmia is, amelynek az arca, kezei és a lábai is lászottak. Ezt követte egy kisebb közel keleti, főleg asszír témájú terem, majd jött a végtelennek tűnő görög és római szobor kiállítás. Voltak itt istenségek, híres emberek és egyszerű, ismeretlen nevű közemberek szobrai is. Az istenek szobrai kivétel nélkül minimum életnagyságuak voltak (már ha egy istent ábrázoló szoborról mondhatunk ilyent :) ), de a földi halandóknak főleg csak fejszobrokat láthattunk. Ügyes szobrászok voltak már akkor is, tábla nélkül is kiszúrtam pár császárt (például Vespasianust el se lehet téveszteni). A sok egymás mellett sorakozó fej engem  egyébként nagyon emlkéztetett a Futurama című rajzfilmre, aki ismeri, az úgyis tudja mire gondolok, nem lepődtem volna meg ha némelyik még meg is szólal :) Kiértünk egy nyílt térre, ahol egy fedett rész alatt körben lehetett  haladni, ott megtaláltuk a Laokón szoborcsoportot is. Mivel én ezeken az ókori legendákon nőttem fel, számomra nagy élmény volt élőben is látni ezt a szobrot.

Az antik részleget hátrahagyva eljutottunk a keresztény korig, kezdve egy olyan folyosóval, ahol irgalmatlan nagy szőtt fali kárpitok sorakoztak, amiken különféle egyházi vagy bibliai témák jelentek meg. Ezek a képek olyan színvonaluak voltak, mintha festették volna őket, számomra nagy rejtély, hogy ezt szövéssel hogy tudták összehozni. A következő folyosók önmagukban, kiállítási tárgyak nélkül is döbbenetesen néztek ki, mivel rendkívül sok apró festmény díszítette őket. Következett még néhány művészeti kiállítás, pár terem ahol Raffaello freskók sorakoztak, majd lezárásként következett a Sixtusi kápolna. Gyönyörű volt, Michelangelo fantasztikus munkát végzett. Aki könyvekből, vagy internetről ismeri a freskót, az talán nem is tudja, hogy a függőleges részeket alul olyan festés borítja, mintha függöny lógna a fal előtt, amely még közelről is félelmetesen élethűen néz ki (gondolom elfogyott a pénz a függönyre, aztán szóltak a mesternek, hogy ha már ott van, oldja már meg ezt a kis problémát :) )

A kápolnát olyan 2 óra körül hagytuk el. Igen, 10:30-kor mentünk be, és a vége felé már voltak dolgok amiket felületesen néztünk meg, rakjátok össze, hogy mennyi látnivaló van ott. Rettenetesen éhesek voltunk, így elballagtunk a múzeum éttermébe. Pontosabban van egy étterem, illetve külön egy pizzéria. Ez utóbbit választottuk, és nem bántuk meg, itt már valódi, igényes olasz pizzát kaptunk, igazi paradicsom alappal és sajtal. Miután jóllaktuk, elhagytuk a múzeumot, majd Róma utcáin a falat követve végre elértünk a Szent Pál térre. Ide gond nélkül bemehettünk, nem kell jegyet venni. A tér iszonyúan nagy, gyönyörűen néz ki, majd később lesznek róla fotók is. A bazilikába már nem mentünk be, mivel akkora sor volt előtte, hogy körbeölelte a teljes teret.

A térről nyílegyenesen vezetett egy út az Angyalvárhoz. Ez eredetileg Hadrianus mauzóleumának épült, de a későbbi korokban volt ez börtön, pápai lakhely is. Ja, az építmény a Tiberis mellett fekszik, csak hogy fokozzuk az élményt. Ekkor már sötét volt, de ez nem rettentett vissza minket attól hogy bemenjünk. Nem bántuk meg, mivel a felső emeleteiről gyönyörű kilátás nyílt az éjszaka fényeiben úszó városra. Itt némi fényképezőgép bűvölés után talán sikerült normális fotókat csinálnom, majd ezekből is rakok ide ki párat. Van fent pár múzeum is, mi egy kisebb fegyverkiállítást néztünk meg.

Az Angyalvár után javasoltam, hogy sétáljunk a Tiberis mentén egészen addig, amíg el nem érünk egy bizonyos szigetet. A sziget nevét nem tudom, igyekszem kideríteni. Ezen áthaladtunk, majd elsétáltunk a Circus Maximus mellett. Ez utóbbiból már a sötétség miatt nem láttunk sokat, de elhatároztuk, hogy majd megnézzük nappal is. Itt elértünk egy metrót, majd onnan visszazötykölődtünk a Garbatelláig. A szállásunk közelébe érve még betértünk egy étterembe, ahol bőségesen megvacsoráztunk.Ránk is fért, mert a rengeteg gyaloglástól nagyon elfáradtunk. Innen pedig már egyenesen a szállásra vezetett az utunk.

Zárásként még annyit, hogy az idő nagyon jó, reggel megijesztett minket az eső, de mire kiléptünk a szállodából, már elállt. Este még kicsit csepergett, de nagyjából száraz bőrrel úsztuk meg a napot. A közlekedés meg külön izgalmakkal jár ha gyalogos átkelőn megyünk át, simán ráhajtanak kocsival a zebrára ha átmegyünk rajta.

Végül pedig jöjjön pár fotó: