Utazónapló

Ostia Antica

2014. november 16. - pocokman

Ma reggel verőfényes napsütésre ébredtünk, ezért úgy döntöttünk, hogy a tengerpart felé vesszük az irányt. Én bekészítettem egy fürdőnadrágot, mint később kiderült, hiába. Előbb betértünk egy hipermarketbe, ahol szembesültünk vele, hogy itt szinte potom pénzért lehet élelmiszert vásárolni, úgyhogy ha tésztát, sajtot vagy egyebet viszünk haza, azt innen vesszük majd meg.

Elmetróztunk a Piramide megállóig, ahol várt ránk egy másik vasútállomás. Ott a Roma Passunknak köszönhetően ingyen felszálltunk egy másik metróra (vagy vonatra), amivel körülbelül 20-25 perc alatt elutaztunk az Ostia Antica állomásra. Ez már Rómán kívül található, egy látványos ókori ásatási terület található itt. Fejenként 8 euró ellenében beléptünk a területre, ahol körülbelül három és fél órán át sétáltunk. Egy ókori település feltárt romjai között barangoltunk, de voltak itt huszadik század végén megalkotott szobrok is. Az egyik nagy látványosság egy nagyon jó állapotban fennmaradt színház volt. Sok helyen az eredeti mozaikokat is feltárták, fehér alapon fekete mintákat kell elképzelni, amelyek főleg hajókat, mitológiai alakokat ábrázoltak. A színház környékén hirtelen kitört a vihar, villámlással, özönvízszerű esővel. Ennek ellenére még sétáltunk, hiszen eszünk ágában se volt visszamenni a szállásra. Betértünk egy itteni múzeumba, ahol közölték, hogy 5 perc múlva zárnak. Oké, akkor gyorsak leszünk, nyugtattam meg a személyzetet, majd gyorsan körbeszaladtunk a termeken, és igyekeztem minden szobrot lefotózni, hogy majd otthon megnézegetjük őket. Sikerült is az egész műveletet az elvárt időn belül teljesíteni :)

Visszabattyogtunk a vasút állomásra, majd onnan továbbmentünk pár megállót, és a parttól körülbelül fél kilóméterre szálltunk le. Ekkor már elég sötét volt, de megtaláltuk a partot. Először egy elkerített strandrészhez értünk, itt anyu biztos volt benne, hogy nem tudunk lemenni a strandra. Én sejtettem, hogy van olyan strand is, amely nem tartalmaz mindenféle extra szolgáltatást, emiatt ingyenes, és szerencsére igazam is lett. Rettenetesen hideg volt, fújt a szél, minden adott volt ahhoz, hogy ne tudjunk belemenni a vízbe, de legalább gyűjtöttünk kagylókat.

Mikor már elég sötét volt, akkor visszamentünk az állomásra, majd onnan visszametróztunk Rómába. Újra elsétáltunk a tegnap esti pizzériához (The Mirror, itt van a facebook oldala, nyugodtan ki lehet próbálni ha valaki arra jár: https://www.facebook.com/pages/The-Mirror-Trastevere/543486532343416). Mielőtt bementünk volna, anyunak lealkudtam egy utcai árusnál egy 25 eurós táskát 12 euróra :) Itt rendeltünk fejenként 1-1 pizzát, és kifigyeltünk, hogy a pizzát hogyan készítik. A szakács láthatóan élvezte hogy figyeljük, kicsit látványosabbra vette a figurát. Nekem sosem okozott gondot egy 30 centis pizza odahaza, de ez itt olyan vékony volt, hogy anyu és Kriszta is simán megették. Utána kértünk egy jó olasz tiramisut is. Végül hazametróztunk, kicsit át vagyunk ázva az esőtől, de reméljük, hogy holnapra sikerül megszárítani a ruhánkat.

A bejegyzés trackback címe:

https://utazonaplo.blog.hu/api/trackback/id/tr856908375

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása