A csoport tagjai különböző helyekre látogattak el az utolsó napon, ráértünk, mivel a gépünk éjfél előtt 5 percel indult csak. Szóval páran eindultunk, hogy megnézzük Mao maozóleumát. Itt egy vészesen hosszú sor állt, féltünk is, hogy nem jutunk be. Szerencsére elég gyorsan haladt a sor, végül kb 10-15 másodperc jutott a holttest megtekintésére. Kiderült, hogy táskával tilos bemenni, meg semmilyen kamerát, képrögzítő eszközt nem engednek be (ami érthető is). Ezért egyikünk már ki is dőlt a sorból, ő addig bement újra a múzeumba. Hárman bejutottunk. Érdekes, és hátborzongató volt látni, hogy a kínaiak virággal, koszorúval mentek be, meghajoltak Mao szobra előtt. A szobor után következett az a kis szoba, ahol a néhai diktátor holtteste volt elhelyezve. Az őrök nagyon figyeltek minket, úgyhogy inkább rezzenéstelen arcal mentem végig a szobán.

A sír után újra betértünk a múzeumba, mert az előző nap néhányunk nem tudott mindent végignézni (rosszullét miatt). Itt túl sok érdekes dolog nem történt.

Este összepakoltunk, rendeltünk a szálláson egy transzfer buszt. Ami nem keveset késett, és elég szűkösen fértünk el benne, de végül is olcsó volt. A sofőr azért elszedett tőlünk még vagy 30 yüant, most vagy átvert minket, vagy valamiért tényleg indokolt volt a dolog. De a végén azért megmutatta, hogy a reptéren merre kell menni. A pekingi reptér amúgy elképesztően hatalmas, de ennek ellenére nem kell izgulni, minden teljesen egyértelmű, hogy mikor hova kell menni. Indulás előtt a váróban betértünk a Pizza Hut-ba, ahol otthagytunk egy kisebb vagyont, de legalább nem voltunk éhesek.

Na a repülőút... Volt kaja, de utólag sokan mondtuk, hogy valószínűleg romlott lehetett. Én konkrétan a Himalája fölött szenvedtem a wc-ben másfél órán keresztül. És hogy az élmény teljes legyen, turbulenciába került közben a gép. És elárulok egy titkot: A repülőgép wc-jében NINCS biztonsági öv. Szóval izgalmas volt, a felszolgált reggelit már el se fogadtam. Dubajban leszálltunk, egyikünk nyílegyenesen rohant a wc felé, ekkor konstatáltam, hogy bizony nem csak én lettem rosszul. De azért a váróban lévő Burger King jó volt, attól nem lett bajunk. Amúgy olyan állapotban voltam már (gyomrom + fáradság), hogy az utolsó gépünkön sem fogadtam el kaját. Inkább csak betakaróztam, és félkómás állapotban végigültem az utat. Szerencsére rendben megérkeztünk Pestre, nem késtünk, majd mindenki ment, amerre látott.