A reptéri transzferünk 9:10-kor indult a Terminiről, a gépünk pedig 12:35-kor. Mivel egyrészt nem volt se energiánk, se időnk arra, hogy a nehéz bőröndökkel elmenjünk a Garbatellára, ezért a 714-es buszt választottuk. Előző este ugye kifigyeltük, hogy hol áll meg, így hát fél 7-kor felkeltünk, összepakoltunk, leadtam a szobakulcsokat, majd kisétáltunk a buszmegállóba. 8 órára már a Terminin voltunk, ahol kerítettünk magunknak kávét és reggelit, mivel azt a szálláson ki kellett hagyni. Kifogtunk egy jó kis boltot, ahol kaptunk nagyon gazdagon megpakolt bagetteket. Innentől pedig úgy ment minden, ahogy a nagykönyvben meg van írva, transzfer, repülés, majd hazakocsikáztunk.

Az alábbiakban a tapasztalatainkat szeretném összefoglalni azok számára, akik hasonló utazást terveznek.

Közlekedés

Javarészt a metrót használtuk, így erről van a legtöbb tapasztalatunk. Két fő vonal van, az A és B, amelyek a Terminin találkoznak, itt lehet egyikről a másikra átszállni. Minden állomáson van térkép, rengeteg tájékoztató felirat, nem igazán lehet eltévedni, mi már az első napokban magabiztosan közlekedtünk. Használtunk egy alkalommal villamost is, a kocsikon van valamilyen kijelző, amiről leolvasható, hogy mi a végállomása, így szintén elkerülhető, hogy rossz kocsiba szálljunk be. Utazásunk végén egyetértettünk abban, hogy a tömegközlekedés nagyon okosan, logikusan van megszervezve, használjátok bátran, ha arra jártok. A jegyekről annyit, hogy 1.50 euróba kerül a legolcsóbb, ami egységesen használható metrón, buszon, és villamoson is. Az érvényesítése után 100 percig közlekedhetünk vele, azaz ha átszállunk valamire, akkor nem kell új jegyet venni, ha még benne vagyunk az időben.

Rengeteg az autó és a motor a városban, de ennek ellenére soha nem találkoztunk forgalmi dugóval, de lehet, hogy csak szerencsénk volt. A gyalogos közlekedés néha nehézkes, főleg ha nehéz bőröndökkel közlekedünk, gyakran kell parkoló vagy éppen haladó autókat kerülgetni. Nem egyszer fordult elő az, hogy mentünk át a zebrán (nekünk zöld volt), és elhúzott előttünk egy autó. Akkor álltak csak meg az autósok, ha különben elgázoltak volna, de ekkor sem hőbörögtek ezen, ezt láttuk a többi gyalogosnál is. Ja igen, a piroson is átmennek a gyalogosok minden szívbaj nélkül, én egyszer ezt egy rendőrautó előtt tettem meg, nem lett belőle semmi (de ezt ne csináljátok utánam). Úgy láttuk tehát, hogy az emberek nagyon dinamikusan, egymásra odafigyelve vezetnek, megszegnek szabályokat, de az odafigyelés az végig megvan.

Használtunk vonatot is a Róma és Nápoly közötti utazáshoz, ehhez a jegy megvásárlása roppant egyszerű, van sok automata a Terminin és a nápolyi állomáson, így sorba állni sem nagyon kell érte. A jegyen nincs feltüntetve, hogy melyik vágányról indul a vonat, ezt egy kijelzőn kell figyelni. A jegy magyar pénztárcának elég drága, főleg ha a MÁV áraihoz vagyunk szokva, de külföldön sajnos drágák a vonatjegyek.

A taxiról nem tudok nyilatkozni, tartottunk tőle, hogy drága lesz, így kihagytuk.

Látnivalók

Először is, maga a város nagyon szép, bár néhol azért rengeteg falfirkával találkoztunk. A város közepén egymást érik a különféle látnivalók, szinte minden sarkon lehet találni valamit, amit érdemes lefotózni, mi ezért is sétáltunk sokat. Azonban oda kell figyelni arra, hogy hogyan tervezzük meg a kirándulást. Mi kiindulópontként a következő weboldalt használtuk: roma-szenvedely.eu/utitervek. Hamar rájöttünk, hogy az itt összeállított 4 napos útitervet szinte lehetetlen követni, ha kényelmesen szeretnénk haladni, és mindent meg szeretnénk nézni. Ezért némileg módosítottam is a tervünkön, és 4 helyett több napot töltöttünk a helyszínek bejárásával. Külön oda kell figyelni arra, hogy ilyenkor novemberben sok romos látnivaló (lásd Pompei, Ostia Antica) délután 4-5 körül már bezár, mivel sötétedés után veszélyes lenne ezeken a helyeken tartózkodni. Aki Rómából tervez ellátogatni Pompeibe, az nagyon ügyeljen rá, hogy minél korábban induljon útnak, ott érdemes egy egész napot is eltölteni. Tegyük még hozzá azt is, hogy hétfői napra inkább terek meglátogatását tervezzük, mivel a legtöbb múzeum zárva van akkor (Villa Borghese), ami pedig nem, azok közül is soknak korlátozott a nyitvatartási ideje (lásd Caracalla fürdői).

Érdemes megvenni egyébként egy Roma Pass-t, ami egy kis kártya, és az első használatától fogva ingyenesen lehet használni a városi tömegközlekedésre, sok helyre olcsóbban be lehet menni, és 2 szabadon választott látnivalót ingyen lehet vele meglátogatni (az egyik a Colosseum legyen, mivel hatalmas a sor előtte, és az egyik legdrágább látványosságnak számít).

Étkezés

Aki szereti kipróbálni a helyi ételeket, azok mindenképp próbálják ki az olasz pizzát, spagettit, lasagne-t, és persze mást is, amihez mi nem jutottunk hozzá. Sok ismerősöm szidta már az olasz pizzát, én azonban nagy rajongója lettem. Olyan helyet érdemes keresni, ahol jó vékony a tésztája, és nem ketchupot és egyéb ocsmányságot használnak hozzá, hanem igazi paradicsomot. A többi tésztához, például a spagettihez gyakran lehet kapni tengeri herkentyűket, kaptunk például kagylós spagettit is. Mediterrán országról lévén szó, sokan szeretik a különféle rákokat, polipot, kagylót is, aki még nem evett ilyesmit, annak itt érdemes kipróbálnia. Figyeljünk azért oda, hogy vannak olcsóbb helyek, ahol fagyasztott alapanyagból dolgoznak, de ezt feltüntetik az étlapokon. Előételnek gyakran valamilyen kenyértésztát hoznak ki, amit akkor is felszámolnak, ha nem fogyasztottunk belőle.

A fagylaltokat már többször is dicsértem, persze nem a pálcikás jégkrémekre kell gondolni. A fagylaltot nem gombócban adják, hanem egy lapáttal kenik bele a tölcsérbe, vagy a műanyagpohárba. Ha pohárba kérjük, akkor mindenképpen, ha ehető tölcsérbe, akkor gyakran adnak hozzá kicsi műanyag kanalat is, így kevésbé kell félni attól, hogy egy rossz nyelvmozdulattal ledől az egész fagylalt halom a földre. Bizony, akkora adagot adnak, hogy ettől komolyan féltem párszor. A fagylaltok ízre, állagra pedig sokkal jobbak, mint amiket itthon lehet kapni. Én nem szoktam itthon fagyizni, de ott kint többször is éltem a lehetőséggel.

Egy olasz bort kóstoltunk meg, itthon nem is emlékszem, hogy ittam-e ilyen jót. Oda kell figyelni azért, hogy mit veszünk, nyilván ott is vannak pancsolt változatok is.

Vásárlás

Az utcai árusok, kis üzletek általában jóval drágábbak, mint a bevásárlóközpontok, tehát aki nagy tételben szeretne tésztát, sajtot, egyebet vásárolni, annak ez utóbbit ajánlom. A kis boltok ajtaja egyébként többnyire ki van nyitva, így a különféle illatok és az áru látványa különösen csábítóan tud hatni. Az utcai árusokkal pedig nyugodtan alkudjatok, nekem is sikerült elég rendesen lefaragni egy táska árát. Van azonban pár idegesítő árus, ők még standdal se rendelkeznek, csak járkálnak a tereken, látnivalók körül, és próbálnak random dolgokat eladni. 3 fajtájukkal találkoztunk:

Selfie bot árus. Amit árulnak, az egy kis bot, aminek a végére rá lehet erősíteni az okostelefont, vagy egyéb készüléket, és távolabbról lehet vele selfie-t csinálni, nekünk valahogy nem volt rá szükségünk. Van ennél lejjebb is amúgy, mégpedig az, hogy sok turistánál láttunk is ilyen botot.

Esernyő / esőkabát árus. Ahogy korábban írtam, csak akkor mutatkoznak, ha esik az eső. Láttuk, hogy mikor egyszer elállt, akkor behúzódtak egy fedett helyre, és vártak, egymással beszélgettek. Akkor is odajönnek, ha van rajtad esőkabát, vagy van a kezedben esernyő. Mi kénytelenek voltunk venni esőkabátot és esernyőt is egyszer, de elég silány minőségűek, nyugodtan alkudozzatok velük, méghozzá minél pofátlanabbul.

Rózsaárus: A Spanyol lépcsőnél találkoztunk velük, és sosem a férfiaknak, hanem a nőknek akarnak adni 1-1 szál vörös rózsát. A trükk persze az, hogy vannak nők, akiknek megtetszik, és ők könnyebben ráveszik a párjukat / kísérőjüket, hogy fizessék ki nekik. Némelyik különösen erőszakos módon próbálja az ember kezébe nyomni a virágot, két utazótársam legnagyobb bosszúságára.

Végezetül egy vicces anekdotával zárnám a beszámolót. Pompeiben sétáltunk, és emlékeztem, hogy van valahol egy ókori bordélyház, ahol különféle, híres freskók találhatóak. Szerettük volna megtalálni ezeket, de sehogy se sikerült, ezért felhívtam egy ismerősömet telefonon:

- Szia, kérlek, segíts rajtam, keress nekem egy bordélyházat Pompeiben!
Az ismerős hangja elakadt a telefonban, hallhatóan zavarba jött, majd kis idő múlva:
- Jocó.... ez most komoly?